Transzgenerációs trauma, örökölt sors, apaseb, anyaseb, belső gyermek gyógyítása, transzgenerációs minták, rejtett lojalitás…Ezek a fogalmak nem véletlenül lettek mára ismertek. Rengeteg könyv, előadás, írás született e témákban. Ha valaki elindul az önismeret útján, nem is tudja ezeket megkerülni. De hogyan válik ez a sok ismeret a gyakorlatban a javamra? Elég-e, ha olvasok, hallok róla?
A családállítás tulajdonképpen a fenti nagy témahalmaznak a gyakorlati megvalósítása. A lehetősége annak, hogy amiről hallottam, olvastam, azt a saját életemre vonatkoztatva rendezzem. A családállítás olyan mélyre ás a tudatalatti világában, hogy eléri azt a kötést, lojalitást, vállalt szolidaritást, amiről nem is feltételezzük, hogy a jelenben megélt problémánk mozgatórugója. De ennél tovább is megy: fel is oldja azokat, és ráállít a problémából kivezető útra. Lelövöm a poént: a gyakorlatban a legtöbbször nem az lesz a valódi ok, amit te feltételezel.
Csak egy példa, hogy jobban értsük: Egy ízig-vérig erős hölgy szeretne végre jó párkapcsolatot, szinte mindig nárcisztikusokat fog ki, mondja. -Tuti, az apám az oka, ő is az volt. Szeretném elrendezni a dolgokat az apámmal….
Ez olyan kézenfekvő is lehetne. Aztán az állítás során , ahol a személyek közötti dinamikát látjuk, mindjárt látszik, hogy ez a választás azért van, mert a hölgy az anyukájával vállalt lojalitást. Mégpedig az áldozatiságban. Természetesen itt még szépen körbejárjuk a témát, az anyával való viszonyt, és a vállalt lojalitást, oldjuk is azt. Tehát az anyával való viszony rendezése lesz a kivezető út. Ez ennél persze egy hosszabb és részletesebb folyamat, csak azt akartam szemléltetni, hogy nem feltétlenül az a megoldás, amit mi aggyal kisakkozunk.
Szintén erős, karakán, életvidám hölgy: -A női ágammal akarom rendezni a dolgaimat. – Miért? Mi a baj a női vonallal? – Nem tudom. Szeretem az anyámat, de már szabadulnék is tőle, nem bírom, hogy állandóan ő körülötte kell ugrálnom…-Mire vágysz? Van párkapcsolatod? –Nem, igazából nem is szeretnék. Nem érdekel. Csak szabad, független ember szeretnék lenni.
Felállítjuk a családot, és azonnal látszik, hogy az apai ághoz kötődik az elakadás. Kicsit beszélgetünk apáról és felmenőiről is…Folytatjuk az állítást…Az apai nagymama első férje lelépett, ki tudja miért, hátra hagyva egy gyermeket, a kliens apukáját. Lett második férj aztán, szerető nevelőapa. Csakhogy az igazi nagypapa, aki nem akart párkapcsolatot, független, szabad ember akart lenni, szabadulni akart-pont, amire a kliens vágyott- ki lett tagadva. Ő hozzá kapcsolódott a kliens. A kitagadottak egy későbbi generációban jelentkeznek, azokat a „tüneteket” viseli valaki, mint a korábbi kitagadott. Itt a menekülést, a függetlenségi vágyat. És persze azt, hogy fogadják vissza. Hiszen tőle indult a kliens élete is. Akkor rendeződhetnek a dolgai. És lehet szabad, független ember. És közben valószínűleg már a párkapcsolat elől sem fog menekülni.
Ezt sem sakkozhatjuk ki agyban. A válasz ott mutatkozik meg az állításon. Én ezért szeretem annyira a családállítást. Hihetetlen lehetőség a kezünkben, aki él vele, csodás változásokat indíthat el az életében.