Családállítás során az derül ki, hogy nem véletlenül „keveredünk” egy ilyen társ mellé. Áldozatnak szokták nevezni a nárcisztikus partnerét. Ahhoz, hogy kiutat találjunk ebből a működésből, nem lehet megúszni azt, hogy a választásunk legmélyéig ássunk. Ez az egyetlen útja annak, hogy egyenrangú kapcsolatot élhessünk, akár vele, akár majd valaki mással.

A családfelállítások során jellemzően az a kliens, aki eljön mint áldozat, NAGYON is erős, ami mindig érdekes. De akkor miért alakul így….?

Szinte mindig van a szülei között legalább egy érzelmileg elérhetetlen, és/vagy érzelmileg bántalmazó fél. És van a másik szülő, aki szenved.

A kliens nagyon sokszor az áldozat szülővel vállal lojalitást.

Ez világosan látható a felállítás során, amikor azt keressük, kihez kötődik ez az elakadás.

Van, hogy egy hihetetlen erős kisugárzású, önálló nő rendre azokat a pasikat fogja ki, akik „használni” akarják vagy lenyomják, esetleg molesztálják. Gondolhatnánk, ez biztosan azért van, mert az apja is ilyen elnyomó volt. És nem. Azért történik vele sorra ez, mert az anyukájával vállalt az áldozatiságban lojalitást – mutatja meg a felállítás.

Olyan is előfordulhat, hogy valakinek az apukája került méltatlan helyzetbe egy bántalmazó feleség mellett. Lehetne az ok a bántalmazó anyuka, de nem ezt mutatja sokszor a kép, hanem, hogy az apukával vállal a kliens lojalitást, aki szintén sok szempontból áldozat volt, és méltatlanul élt.

Ebben a két esetben például szinte biztos, hogy nem gondol a kliens arra, hogy azért van bántalmazó párja, mert lélekszinten az áldozat szülő mellé állt be: segítek neked elviselni ezt a fájdalmat…vagy: ha veled ezt csinálták velem is legyen így, hogy így hozzád tudjak kapcsolódni, hogy jobban szeress…vagy: haragszom rád, mert gyenge voltál, lenézlek ezért, így csak ebben az áldozatiságban tudok veled kapcsolódni, hiszen szívből nem…Ezt azért fontos kideríteni, mert azt kell oldani ami a választás mozgatórugója. Csak az indítja be a változást.

Természetesen a bántalmazó szülő is lehet a választás oka: a legtöbbször, mivel tele vagyunk jogos sérelmekkel, és nem tudtunk szívből kapcsolódni, kitagadtuk őt lélekszinten. Viszont így azt az erőt is, amit ez a szülő használt ugyan, csak rosszul. „Csak nehogy olyan legyek”…és ezért letiltom magamban az erőt. Amint ezt a kapcsolatot rendezem (ez persze nem egy sétagalopp) akkor megérkezik belém is az erő, amit én már használhatok másként: megtartó erőnek, nem erőszaknak. De így már lesz olyan erőm, amin nem megy át a nárcisztikus, és dönthetek, hogy vele vagy nélküle, és választhatok egy egyenrangú társat.

Olyan is van, hogy az “áldozat” gyerekkorában a testvérétől szenvedett el bántalmazást. Látszik az állítás során, hogy ez a szüleik feloldatlan konfliktusából eredt, de a testvér és a szülők sem voltak ennek tudatában. A kliens örökké bizonyítani akart a fiúknak, férfiaknak, hogy ő igenis szerethető. Így aztán mindent megtett, legfőképp azért, hogy ő is oda tartozzon, és, hogy ne bántsák. És mégis bántották. Iskolában is a fiúk tagadták ki, ahogyan a saját családjában is.  Ahogy a testvéréhez is tartozni akart, a párjához is. Nem akarta, hogy elnyomják,de azt tanulta meg, hogy, ahhoz, hogy szeressenek mássá kell válnom. Mindegy mi az, de ne olyan legyek, amilyen vagyok. Itt még tetőzte a helyzetet a nárcisztikus anyuka, és egy bántalmazott nagymama, aki még kis volt tagadva.Ezek az állítások során tárultak fel, és a valóságnak teljesen meg is felelt. Csakhogy eddig senki nem tulajdonított ezeknek a dolgoknak jelentőséget. Innen szép nyerni 🙂

Az is jellemző lehet, hogy az „áldozat” gyerekként nem érte el szülejét, amelyik  a torz szemüvegű vagyis a nárcisztikus volt. (Sok jó és hosszú leírás közül nekem ez a legfrappánsabb: a nárcisztikus olyan, mintha állandóan egy torz szemüveget hordana, hogy így mindent és mindenkit torznak láthasson. Így tudja csak önmagát hozzájuk képest jobbnak látni) Az rögzült benne, hogy MINDENT megtenne azért, hogy ez a szüleje szeresse. Önmagát is feladná, csak elfogadja az anyja vagy az apja. Ez persze nem történik meg, így tovább éli ezt a dinamikát a párkapcsolatban. A hiábavaló küzdelmet a szeretetért. Amíg nem tisztázza magában ezt a sérült szülő-gyerek kapcsolatot, nem is fog tudni a későbbi párkapcsolatból, ahol alárendelt,  kilépni. Miért nem? Mert a torz szeművegű pár által is a torz szemüvegű szülőhöz tud kapcsolódni, ha már máshogy nem tudott. Ha sikerül oldani a szülővel a kapcsolatot, ami ezentúl a szíven keresztül működik, akkor nem lesz szükség az eddigi fájó kapcsolódásra, így egy nárcisztikus párkapcsolatra sem.

Az is előfordulhat, hogy egy korábbi generációban történt bántalmazás, és lett pl. a nagymama szó szerint valakinek az áldozata. Ezt nagyon sokszor egy generációs ugrás követi, és az unoka fog szolidaritást vállalni az áldozatiság megélésében a nagymamával.

Ez csak 1-2 példa volt, ami azt mutatja, nincs két egyforma eset. Ha a sajátomat akarom megoldani, akkor a saját kötéseimet kell feloldani, ami egyáltalán nem biztos, hogy puszta gondolkodással világos lesz számomra.

Biztos, hogy egy ilyen mélységű feltárás után is van még munka, kell is, hogy legyen, hisz helyre kell állítani az önbecsülést. De szerintem nem megúszható. Tudnom és értenem kell a választásom hátterét, hogy végül aztán szabadon dönthessek, és ne a múltam kísértsen a párkapcsolatomban.