Mikor leírtam a honlapon, hogy milyen problémákkal érdemes családállításra jönni, akkor realizáltam, hogy pont ugyanezt írják le szinte minden segítő módszernél. Ez alapján tehát nehéz dönteni, hogy miért épp erre jöjjek. Rengeteg jó módszer és jó szakember van. Mindenkinek lehetősége van ízlése, alkata szerint választani különböző mélységben, stílusban, rendszerben működők közül. Mindig az marad a végső kérdés –ha nem sikerül-, hogy miért nem sikerül a legfőbb, a legmélyebb valamit áttörni. Mi nem engedi, hogy az a bizonyos érzés, állapot, amitől szenvedünk, elmúljon.

Vajon a családállítás tud-e ehhez bármit is hozzáadni? Esetleg mást adni?

Talán azt, hogy nagyon objektív és megmutatja a valóságot. Mindezt pedig rövid idő alatt. Ennek persze hátulütője is van, mert akkor is megmutatja, ha nem akarod. Nem a családállító gondolatmenete és nem a kliens elbeszélése az, amitől ez függ. A módszer adja a valóság tükrét. És ez megdöbbentő erővel bír. Pusztán a valósággal való szembesülés. Másfél óra alatt olyan mélyre eljutni, ahol a dolgok megmutatják magukat úgy, ahogy vannak. Ha minden jól megy, még oldjuk is 🙂

Talán azt is, hogy ebben a sűrű érzetű másfél óra valóságban felismerhetem és átérezhetem azt, amit amúgy nem akarok, nem merek, nem tudok, mert a tudatalattim mozgatja. Ott és akkor mégis átélhetem teljes igazságát. És ami csodálatos, hogy nem csak az enyémet, hanem a hozzám tartozók igazságát is. Megértem és átérzem az összefüggéseket. Úgy, ahogy előtte nem tudtam. A szabadulásom gátját teljesen más aspektusból láthatom itt. Igen, ez talán a leglényegesebb ebben a módszerben, hogy láthatom, amit „szabad szemmel” nem. Látok és érzek egy-egy szálat, ami odaköt valamihez, leginkább valakihez, mert azt akarom, hogy oda kössön. Mert oda akarok tartozni. Egyszer csak megmutatja magát az a legmélyebb valami, amit eddig kerestem. Benne lehetek hirtelen a valóságban, amit eddig nem tudtam látni.

Valóság az is, amikor egy állításban kimondok dolgokat, amit az életben nem teszek meg: ez nagyon fáj; dühös vagyok, meghaltál, hiányzol, csalódtam, félek….és ezekre a  végtelenül egyszerű, igaz, de soha ki nem mondott szavakra elindul egy mozgás, elkezdenek REND-eződni a dolgok. Lélekszinten.

Valóság az is, hogy meglássam, milyen szüleimhez kötő lojalitás az, ami miatt egy számomra nehéz kapcsolatban rosszul működök.

Valóság az, hogy meglássam, a gyerekem a mi párkapcsolati játszmánk „besegítőjeként” hordoz egy tünetet.

Szóval, hogy milyen esetben érdemes családállításra jönni? Témában bármi lehet. Gyorsan és nagyon mélyre szeretnél eljutni a kérdésben? Mersz is szembenézni azzal ami „kijön” ?  Akkor gyere!

És mit várhatsz ettől? Az állítás végén egy nagyon erős felszabadulás, megkönnyebbülés érzés jár át, lehet, akár napokig is. Van, hogy tapasztalsz azonnali változásokat, de leginkább, és ez a legjellemzőbb, egyszer csak észreveszed egy idő elteltével, hogy megváltoztak dolgok. Szép csendben. Olyan magától értetődő módon. Egyszer egy hölgy azzal a témával jött, hogy kamasz lánya nagyon elfordult tőle, már régóta haragszik rá a gyermeke, kivonja magát a családból. Az állításban megtörtént az oldás, majd később, mikor írt, más miatt, azt mondta, a lánya egy ideje „visszatért” hozzá. Odabújik, a családi dolgokhoz csatlakozik… Egy másik anyuka lányának a pánikbetegségére állítottunk. Az is oldódott az állításban. Később, ahogy beszéltünk másról, kérdeztem, hogy egyébként mi van a pánikbetegséggel? Ja? Hát, tényleg, tulajdonképpen elmúlt.

Épp így volt, amikor párkapcsolati témáról volt ugyan szó, de volt ehhez kapcsolódóan hivatásbeli elakadása is a kliensnek. Ez ugye érintette a legmélyebb szülői gyökereit, alapvető működési módját. Hónapok teltek el és egy teljesen más területen, sikeresen dolgozik azóta a kliens, a vágyai szerint.  Ezek a változások is szépen lassan jöttek.

Olyan nagy dolgok ezek, mégis, mikor megváltoznak, szinte észre sem vesszük.

Volt, aki jött, mondta, ő már sokszor volt állításon. Már a beszélgetés elején érződött, mi a valódi probléma, de azonnal mondta, ő ezzel pont, hogy nem akar foglalkozni. Mást akar, el is kezdtük. Döcögött az egész, mert az állítás is mutatta, hogy máshol van az elakadás. Kettő is. De ő azonnal mondta, ezzel ő nem akar foglalkozni. Így hát, az ő felvetett kérését oldottuk ugyan, de a valódi probléma nem változott. Nem változhatott. Mert bár látta, nem akarta látni.

Min múlik, hogy beválik-e neked ez a módszer? És hogy hányszor kell ehhez jönnöd?

Nem tudom. Talán úgy lehet a legjobban elképzelni, hogy eddig jártál egy úton. A családállítás megmutatja, melyik másik út vinne el a vágyott célodhoz. Az oldás rá is állíthat az útra. Ha ráálltál, onnan is út megy tovább, azon is meló van, csak éppen máshová vezet. És lehet, hogy ezen az új úton innentől nem lesz további elakadás, és szárnyalsz. Lehet, hogy lesz. Van, aki visszafordul, lehet, hogy letérsz egy kisebb zsákutcába, majd vissza, lehet, hogy ez az út nagyon meredek lesz, és csak lassan bírod, de bírod, és egyszer csak megérkezel. Lehet, hogy elvezet egy másik útkereszteződéshez, ahol újra dönteni kell…

Nem ez a lényeg, hogy hányszor kell jönni, hanem, hogy készen áll-e a lelked a valóságra, a változásra.