Ilyen témájú cikknél mindig van, aki félreértelmezi a mondatot, és kikéri magának, hogy a gyereknél nincsen fontosabb. Mivel én is anyuka vagyok, aláírhatom, hogy mindenemet odaadnám a gyerekeimért. Mégis, akkor mi a fene az, hogy a párkapcsolat az első?

A családállítás során mindig látszik, hogy a szüleink párkapcsolati dinamikájába nem tudunk nem belekeveredni. Ahol nem harmonikus  a szülők párkapcsolata, ott ezer százalék, hogy a gyerek „be fog segíteni”, elindítva ezzel a saját maga  későbbi párkapcsolati problémáit, korábban pedig egyéb tüneteket produkál.  

Apa nem boldog anya mellett. Vagy fordítva. Ahogy a Család ereje c. könyvben írják: amint nem elégül ki a szülők közötti érzelmi intimitás, automatikusan elkezdődik a gyerek érzelmi használata. Tudattalanul persze, akarva akaratlanul a gyerekemmel szeretném betölteni azt az érzelmi űrt, amit a  párom nem ad meg (korábban pedig a szülőm). A gyerek pontosan érzi ezt, akkor is, ha egy szót sem szól senki erről. És se te, sem a gyerek nem tud róla tudatosan.

Ilyen problémával jönnek például, és a párkapcsolatnál kötünk ki:

szorong  a gyerek, evészavara van, folyamatos harag van az egyik szülő felé, állandó dac, szembenállás ; fejünkre nőtt a gyerek; túl fiús a lány, gondja van a nőiséggel; nem alszik el a kicsi egyedül, pedig már nagy vagy éppen állandóan átmegy  a szülőkhöz (igen, ennek nem mindig  az a legmélyebb oka, hogy fél egyedül), rossz testvéri viszony van, felnőtt korában nem tud elköteleződni, vagy folyton számára rossz kapcsolatba keveredik, folyamatosan betegeskedik, különféle testi tüneteket produkál… Tulajdonképpen bármit tud produkálni a gyerek, amiről nem feltételeznénk, hogy  a párkapcsolati konfliktusunkhoz van köze. Ez nem azt jelenti, hogy minden dac mögött ez van, mindig az adott állítás mutatja meg, hogy mi húzódik meg a dolog mélyén.  Illetve lehet természetesen egyéb dolog is amire reagál, külön-külön is lehet valamelyik szülő elakadása, egyéb transzgenerációs ok.  Ezek csak példák voltak.  

A lényeg, hogy ha a párkapcsolatom rendben van, nem lesz lehetősége a gyereknek egyikünk mellé sem beállni. Csak magával kell foglalkozni, nem kell tudattalanul „besegíteni” egyik szülőnek sem, ezáltal pedig mindenféle nyavajával tünetelnie. Ha te oldod meg a párkapcsolati dolgaidat, nem kell neki. Ha nem oldod meg, akkor is bele fog keveredni, ha nem akarod.

Elsőre az állításkor, amikor a gyerek is téma, azt kérik a legtöbben: Nem akarom, hogy hasson rá az én dolgom, a konfliktusunk. Persze ez érthető, mind ezt akarjuk. Csakhogy erre nem lehet állítani, hiszen ez a lényeg, hogy hat rá. Arra lehet csak, hogy én meg tudjam oldani a dolgom. Így már nem lesz minek hatnia rá.

Ha jót akarsz a gyerekednek, tedd rendbe a párkapcsolatodat, ha jó párkapcsolatot akarsz, tedd rendbe magadat…

Ha elvált szülő vagy, annak a gyerekre vonatkozó nehézségeit is lehet a családállítás során rendezni, hiszen a válás is a párkapcsolati konfliktusok része. Ha egyedül neveled a gyermekedet, akkor is el kell rendezned a párkapcsolattal kapcsolatos dolgaidat, hiszen attól, hogy éppen nincs melletted egy társ, a párkapcsolati elakadásod létezik…