Egyik jó nagy elakadásomon dolgoztam egy nagyon kedves segítőmmel, aki a módszerével a munkánk elején kitesztelte, hogy mennyire akarom én ezt a változást. Ez csak 80 % körüli eredmény lett, amire mondta, hogy nem elég sok ahhoz, hogy tényleg akarjam és elérjem, amit szeretnék…

Ezt nem értettem, és mondtam, hogy higgye el, én ennél jobban semmit nem akarok…ami igaz is volt. Agyban. Aztán, amikor a családállítás módszerében elmélyültem, már tisztán láttam, hogy miről is szól ez valójában. Hogyan lehetséges az, hogy valamit akarok, de igazán mégsem.

Ahogy a mai pszichológiai kutatások eredményei mutatják, döntéseink 97%-át nem tudatosan hozzuk. 3%-om győzködte Marcsit és magamat, hogy de igen, én akarom azt a változást. Igaz, hogy 17 éve akarom, és nagy akaratom ellenére sem sikerül, de akkor hol a hiba?

Abban, hogy 3 % nem tud 97 % ellen győzni. És bármilyen komoly elakadásban változást akarnék előidézni az életemben, amíg azt nem a 97% területén, vagyis a tudattalanban kezdem el egy felismeréssel, egy döntéssel, egy másik útra való lépéssel, addig egyszerűen nem fog menni. Vagy csak nagyon izzadság szagúan, döcögve, végül visszaesve. A legegyszerűbb példa erre az a sok dugába dőlt fogyókúra, amin sokan átesnek. Havonta eldöntik, hogy lefogynak, akarják is, de a plusz kilóknak, kényszeres evésnek, állandó nassolásnak mélyebben van az igazi oka, és nem feltétlenül akaratgyengeségről van szó.

Akik készen állnak a változásra és változtatásra, de az újra és újra nem megy, azoknak nyújt óriási lehetőséget a családállítás. Általában olyankor is szoktak eljönni családállításra, amikor már mindent megpróbáltak, mégsem jött a várva várt változás.

Mit tapasztalhatunk ugyanis egy ilyen állításon? Azt, hogy jelenbéli problémánk, elakadásunk mögött a legtöbbször olyan láthatatlan szolidaritás, kötés, lojalitás húzódhat meg, ami erősebb minden agybéli akaratnál, a 3 %-nál. A tudattalanban köttetett, ezért ott is kell feloldani. A családállítás során láthatóvá válik az elakadás mögötti dinamika, megmutatja a felállítás azt, „ami van. Ebben van az ereje a módszernek. Ez ugyanis nem egy szubjektív vélemény lesz, nem abból fakad, hogy mit mesél a kliens vagy hogy hogyan értelmezi a terapeuta vagy coach azt, amit a kliens mond, hanem, hogy mit raktározott el téren és időn túl a „családi lélek”.

Ebből a felállított képből indul a munka, itt, a tudattalan világában rendezzük el és oldjuk az elakadást.

Hogy ez mit is jelent a gyakorlatban?

Például valakinek régóta nincsen párkapcsolata, nem tud elköteleződni, és az állításban az derül ki, hogy az édesapja mellé állt be besegíteni, a szülei párkapcsolati konfliktusába, természetesen tudattalanul. Ez azt jeleni, érzelmileg el van köteleződve, úgy érzi, ezt a helyzetet neki kell megoldania, segítenie kell. (az anyát nem tartja rá elég jónak, vagy apját úgy érzi meg kell menteni az alkoholizmusból vagy elváltak a szülei és úgy érzi mellette szeretne állni…) A gyermek ezt a szüleje iránti szeretetből teszi, de ezt senki nem kívánja tőle, csak ő hiszi azt, hogy így még jobban az apjához kötődhet és ezt a helyzetet megoldhatja. Ha ezt a kérdést elrendezzük az állításban és az egész a fejből leszáll a szívbe, akkor elindulhat a változás.

Volt tehát egy lojalitás, ami az apa mellett tartotta, ott, ahol az anyának kellett volna lennie… Akarom én ezt a változást? Akarom-e azt, hogy már ne az apám besegítőjeként működjek? Erről a döntésről szól az, hogy tudok-e majd elköteleződni. Nem arról, hogy akarok-e agyban párt.

Innen folyatatjuk egy következő írásban példákkal arról, hol bújhat meg a döntés valójában….