A halál utóélete – avagy mi köze a döntésképtelenségnek a halálhoz.

Mindegyikünk életében vannak hallottak, akiknek elvesztése, de leginkább elvesztési körülményei meghatározóan hatnak későbbi életünkre.

Családállítás során szépen megmutatkozik, hogy sokszor egy, a mostban erősen jelen lévő „tünet”, elakadás egy korábbi halálélményhez kapcsolódik. Nem a gyászról van itt szó, hanem, hogy milyen érzelem társul a halálélményhez. Például Janka (hívjuk így) azt érzi, nem tud önmaga lenni, nagyon sok dolgot tudott korábban élvezni, szeretett táncolni, énekelni, nyüzsögni, élvezni az életet, de valamiért , mióta saját családja van, nem megy…akkor sem, ha megpróbálja ugyanazokat a tevékenységeket csinálni. Sőt, amikor próbálkozik örömszerző tevékenységekkel, mindig bűntudata van. Ő maga fogalmazza meg, olyan, mintha belül nem is élne…Kiderült, hogy tizenévesen épp ott volt, amikor nagypapája agyvérzést kapott. Az az utolsó emléke, hogy látja őt eldőlni. Semmi másra nem emlékszik, pedig még jöttek mentők, elvitték, stb…Biztosan mutatja, hogy hasított a lélek, ha nincs semmi emlékkép, pedig lehetne. Aztán elutazott valamilyen iskolai énekes programra. És mire visszajött, a nagyapa a kórházban meghalt. Ez így itt leírva, kicsit tényszerű közlés. De egy tudatalatti munkában olyan intenzitással tör fel az ehhez társuló érzelem, mint egy vulkán: „nem engedhetem meg magamnak, hogy „énekeljek”, hogy jól érezzem magamat, mert közben valami tragédia fog történni” És konkrétan itt a lélek azt tárolja el, hogy amíg én jól érzem magamat, addig a szerettem meghal.- A halál energiája keveredik az öröm energiájával . Itt a bűntudat érzése a kapocs. Bűntudat az élet élvezetéért. Ezért lehet ezt jól oldani olyan módszerrel, ami a Mezőben dolgozik, mert ott épp erről van szó. Energiákról, frekvenciáról. Ezeket beszéddel nem lehet feloldani. Amíg csak azzal foglalkozunk, hogy győzködjük magunkat vagy valaki más győzköd minket, hogy de igenis jogod van család mellett is élvezni az életet, egyszerűen nem fog menni. Meg kell találni azt a sötétséget, ami a bűntudatot okozza az élettel kapcsolatban.

Minden kapcsolatára kihatott a változás: a gyerekeivel, a férjével, és legfőképp saját magával…

Van, aki pedig nem tud dönteni, vagy épp mindig rosszul dönt, mintha direkt döntene rosszul.

Kognitiv módon „győzködik”, hogy miért és hogyan kellene már végre felelősséget vállalni. De hát nem tud szegény mégsem dönteni, amivel saját maga és a környezete idegeire is megy. És persze választ egy olyan társat, aki majd mindig dönt is helyette. Párkapcsolatilag, pszichológiailag már szanaszét van elemezve a dolog. Aztán, ami a fordulatot végül meghozza, egy tudatalatti munka: Kihez, mihez kötődik a döntésképtelenség: egy halálesethez. Egy abortuszhoz. Szülei nem vállalták az utána következő  testvért, de erről nem is maguk döntöttek így, hanem az egyik nagyszülő. Akkoriban ez a most döntésképtelen felnőtt még csak pár éves volt, bevonódva teljesen édesanyja energetikájába. Mit élt ő itt meg? Azonosult a magzattal, akitől elvették az életet, de nem is a szülei, hanem valaki „magasabb hierarchiában” hozott döntést, azonosult az anyával is, aki nyomásra hozott döntést, az apával is, aki nem vállalt felelősséget családfőként. Teljesen belekeveredett ebbe a történetbe.És összességében egy hatalmas dühöt érzett, aminek végre kiderült itt a forrása. Itt szinte megduplázódott a döntésátvitel a magzattól a nagyszülőig, és társult hozzá az áldozati állapot, amit aktívan működtetett a kliens. Mivel a nem döntés vagy rossz döntés természetesen mindig valami áldozattal, veszteséggel, lemondással járt végül a felnőtt életében. Mi történik itt a mostban: más valaki dönt (vagy nem döntök) és ettől az én dolgom, tervem „meghal”. Vagy, a tipikus tünet: azt sem tudom, mit akarok.

És ez csak 2 példa. Rengeteg ilyen van, de csak ezek közlésére van engedélyem 😊 Hihetetlen, hogyan akadályoz meg egy korábbi halálélmény  boldog párkapcsolatot, gyermekáldást, úgy egyáltalán: a felszabadult életet…

A másik ember halála után nem csak az űr marad. Hanem az az energia, ami bennünk van vele kapcsolatban a tudattalanunkban. És ezt az érzelmet szövi át a halál energiája.  DE ezt fel lehet szabadítani!

Telefon

0620/217-9055

Új időpontok csoportban 

 

  • december 14.   10-18 óráig Hevzso Stúdió
  • február 8. 10-18 óráig Esztergom - Erőforrás Pszichológiai és Mentálhigiénés Központ
  • február 21. 10-18 óráig Budapest - 12. kerület
  • március 22. 10-18 óráig Budapest - 12. kerület
  • április 19. 10-18 óráig Esztergom - Erőforrás Pszichológiai és Mentálhigiénés Központ

Helyszín

Budapesten a  XII. kerületben illetve Esztergomban egyaránt lehet jelentkezni csoportos és egyéni állításra is.

 

 

 

A családállítás nem terápia, az általam nyújtott szolgáltatás önismeret és közérzetjavító tevékenységnek minősül, és nem helyettesíti az orvosi kezeléseket.  Ezért pszichiátriai vagy gyógyszeres kezelés alatt álló személyeket sajnos nem tudok vállalni.